A Föld és Ég teremtésének éneke
Föld és Ég – Ők volni voltanak.
Voltukban megteremtődtek.
Hul-Áter, a Halál Fönséges Lány
Legapróbb fiának
Nyíl-tollú ragasztására való
Ezüst enyv-üstje formájára
Teremtődött meg a ránk terülő ég,
Felső Ég Apánk, Numi Tárem.
Hul-Áter, a Halál Fönséges Lány
Legapróbb jánykája guzsalya
Ezüst orsajának
Karika formájára
Formálódott az alant forgó föld,
Alsó Ég Anyánk, Joli Tárem.
Alsó Ég Anyánk, Földasszony Anyánk
Lábbal alkotott lábas Kalmot
Fölküldi a Felső Égbe,
Numi Tárem Apánkhoz:
„Megteremtődni, ím, megteremtődtünk,
megalkotódni is megalkotódtunk,
de az életet élő élők nélkül,
életem nem tudom élni,
nem élném élni.”
Lábbal alkotott Lábas Kalm
Fölérkezvén mondja:
„Kérges Föld Anyánk
életet élő élők nélkül,
életét nem tudja élni,
nem éli élni.”
Numi Tárem így szóla:
„Te majd ha leérkezel,
eleven kígyó ostorral
háromszor csapdosd meg,
háromszor sirítsd meg
Kérges-Földanyát!
A nagyölű ember
Két-öle széltére
Dagad majd öle a földnek.
Az Életet Élő Élő
Onnan fog teremtődni.
Kami Ősanya asszony
Onnan fog teremtődni.
Kami Ősanya asszony
Onnan fog teremtődni.
Egy-méhbeli hét fiat
Fog Néki szülni akkor.”
Évei szerint hét évig,
Esztendői szerént háromig
Himbálja a hét fiat,
Fújdossa a hét fiút
Az időkben a szél.
Ég járta Szárnyas Kalmot
Földanyánk fölküldi újra:
„Az Élet Élő Élők,
ím, megteremtődtek.
De most ehetnémjükben
Szívük csücskének kedves
Falatot honnan találnak?”
Hosszan hallgat az Égfönség Férfi,
Mígnem megszólal:
„Majd ezen alant ülő
sűrű lucfenyő-lankás oldalba
hét ünős jávortehenet bocsájtok,
ünőt, bikaborjút bocsátok,
tarka jávorborjút anyjával;
az alant ülő
bikanyelv-keskeny lápra
mind odabocsájtom.
Az Életet Élő Élő,
Az eledellel élő,
Szíve-csücske-kedves
Élelmét onnan vehesse.
Kami Asszony Ősanyánk
Egy-méhbeli hét fiai
Sarjadván sarjadoznak,
Növekvén növekednek.
Lenn járó lábas állat
Szívére törnek
Fönn járó szárnyas állat
Szívére törekszenek.
Lenn járó lábas állat
Egy szálig elpusztul.
Fönn járó szárnyas állat
Írmagjáig kipusztul.
Föld-Asszony Anyánk
Szárnnyal szárnyas követjét
Fölküldi újra.
Ég-Fönség Ősapánk hosszasan hallgat,
Későbben ezt mondja:
„Ha valami férfivé férfiasodnak:
ezen férfi-jérta-kelte férfi földön
jártukban-keltükben
ugyan mit csinálnak?
Ezen nők-járta-kelte nő-telei földön
Jártukban-keltükben
Mit is csinálgatnak?
Ha férfinak férfiasodtak.
E férfi-fiadzó férfias föld
Dombos erdeibe,
E nőt növedző nős föld
Lombos erdőibe
Menjenek vadra vadászni!”
Hallják a hősök a hangot.
Nyakukba vetik
Szíjnyaklós iszákjuk.
A jószerencsére bízva maguk,
Útnak erednek.
Sokáig mennek, soháig mennek,
Megpihennek.
A két legifjabbik,
Hebehurgya lévén,
Hirtelen haragú húrnak
Rezgő hangja támad.
A legöregebbik
Így szól, hátra pillantván:
„Ej, ti, férfiak, ti,
mit is csináltok?!
A bosszúság nélküli földnek
Fene bosszúságot csináltok?!”
Tovább mendegélnek.
Sokáig mennek, soháig mennek,
Egy helyt a két legifjabb
Egy földön fekvő
Fagyökér kígyót lát:
Eminnen nyilazzák, nyiluk
Emitt átmegy rajta,
Amonnan nyilazzák, nyiluk
Amott átmegy rajta.
A legöregebbik ismét rájuk mordul:
„Ti meg mit csinálgattok?
A baj nélküli földnek
Fölkerekednek ismét.
Hát egy nap valamigyéren nőtt erdejű
Víz vidékére jutnak.
Gyéren nőtt erdőjű
Föld szegébe jutnak.
A Lous tó torkolatához.
Hét vasmellű vadkacsa
Veri ott a vizet.
Hét vasmellű vöcsök
Verdesi a vizet.
Alá, alábuknak.
Egy jeges hal üstben főttéig
Bukdácsolnak alant.
Egy fagyos hal üstben föttéig
Verdesnek idefent.
Füvek oltalmában lopakszanak feléjük.
Így szól a legidősebb:
„Íjam, míg le nem eresztem,
nyilam, míg el nem eresztem,
senki nyilát ki ne lője!”
ezzel háromhegyű ezüst nyílhorgát
íja térdközepére helyezi.
Megfeszíti azt.
Egy fagyos hal üstben főttéig
Igazgatja azt.
A két legfiatalabbik,
Hebehurgya lévén,
Hirtelen haragú húrnak
Rezgő hangja támad.
Íjjuk idegének
Rezgő hangja támad.
Vasmellű hét vöcsök
Hasát csak horzsolja
Az ezüst horgú nyílhegy.
A legöregebb mordul:
„Hát ti mit csináltok?!
A kórtalan földre kórságot bocsáttok,
A baj nélküli földre bajokat bocsáttok.”
Bővizű hét folyó
Hét-torkolatos ágát
A hét véres vöcsök
Hétszer hétfelé fútja,
Tovamennek a hősök.
Sokáig mennek,
Jah-tumeni várukba
Hazaérnek, megjönnek.
Kami-asszony anyjuk
Egy sose kifogyó katlant
Állít föl bodzasör főzni.
A legöregebbik báty
Mámoros mámora
Csak nem bír rájönni.
Részeg részegsége
Csak nem bír rea jönni.
Tó-Fönség ipa lányához,
Asszonyához megyen,
Belép hozzá s így szól:
„A részegek részegsége
csak nem bír rám jönni,
hallod hát, asszony, hozd be
azt a napon száradott
három mérges galócám!”
felelé az asszony:
„Tán eszedmentedben
apád vérét innád,
eszeveszettségedben
véreid vérét innád?!”
amaz szól: „engem, a
két öv övezte ékest,
míg meg nem dühödtem,
miért ingereltél?
Ha eszem-mentemben
Apám vérét ihatnám,
Téged megkérdlek-e?
Téged nem kérdezlek.
Most ama napon száradt
Három mérges galócát
Hozzad be, asszony!”
Minhármat odahajítja
Az asszony, elébe.
Tíz-medvefog-közű
Szája közé téve
Megrágja azokat.
A mámoros ember
Mámoros mámora
A nagy vérfenyő ajtót
Valaki most berúgja.
„Hé, bátyó, részegséged.
A részegek részegségét
Hagyd ezutánra.
Észak túlnanjáról
Idesereglő
Vörösfarú Rigóhad
Nőttön nőtt növő korodban
Tenmagad állította
Ezüst fős hét bálványaidat
Mind megszállta vala.”
„Nekem most mámoros
mámorú magamnak
nincs elég erőm ehhez.
Apám két magzatjához,
Két kedves öcsémhez
A Vörösfenyő nagy ajtót
Megis megint megnyitják:
„Hé, bátyónk, részegséged,
a részegek részegségét
hagyd ezutánra!
Nőttön nőtt növő korodban
Tenmagad állította
Ezüst fős hét bálványfád
Vörösfarú Rigóhad
Szóla a férfi: „Azt a bajvívó,
Szőr-szála-át-nem-fér rajta,
Fele-vékony-szőr-át-nem-fúr rajta,
Apró szemű, finom likú
Állas páncélom
Hozzátok tüstént!”
Még ki sem mondá, mit monda,
Már oda is hozták.
Félcsizmáját benn,
A lányos ház bentjén rántja föl,
Másik csizmáját künn,
A fiús falu tere kintjén
Rántja föl.
Kishegyű acél kardját
Nagy sebbel-lobbal magához.
Sebtiben lovára lendül:
az elhaladt had üldözni
nyargal a hős.
Sűrű-szúnyograj-felhő
Szélibe száll a hős.
Lovát, mint valami úszó
Fatörzset, közibül löki.
A menekvő hadat
Merülő hold gyanánt
Maga mögött hagyja.
A menekvő hadat
Fölkelő hold gyanánt
Maga előtt zargatja.
A fölkelt had fölé
Száll a hős.
A fölkélt had fölé
Száll föl a hős.
Egyet fordul:
Mintha száraz füvet morzsolna,
Szétmorzsolja őket.
Egyet fordul:
Mintha széles utcát kanyarítana,
Egyszercsak a jobb lábán mintha
Valami vonszolódna.
Tó-Fönség Férfi, az Ő ipam-ura,
Az, ki jobb lábába
Belecsimpaszkodik.
„Vőm, Te! A megmaradt élők
mindene a tiéd!
Csak a fölhorgadt hadra
Háborgó haragod
Csitítsd el! – Nézz alá:
Férfi vérben gázolsz
Térd-fődig, te férfi!
Férfi vérben fürdesz
A csípődig, te férfi!
Fölhorgadt haragod dühét csitítsd el!
A holt hadak mindene a tiéd!”
Tó-Fönség ipa urának szót fogada.
Fölhorgadt haragja dühét elcsitította.
Visszament. Lovát lábával megböké,
Az fölállt, ez fölült, s hazaindula.
Jah-Tumeni várába haza is ére.
Kami-Asszony anyja
Épp odakünn járkál.
„Fiam, Te! Amidőn
megszültelek téged,
két épp-kivereslő
nyárfalevél volt orcád.
Most meg, mint lehámló
Nyír-héja, halovány vagy.”
„Ej, ej, anyám, te! Ugyan hogyan tudod,
hogy térdem főjéig
megy haza, hazamén, s így szól:
„Egy hó egy hetére
eresszetek engem
a deres hét erdő
sűrűje közébe!
Az elevenek közt
Még egy magamféle
Hősre nem találtam.”
Rénszőr-át-nem-fér rajt,
Finom-szőr-át-mem-fúr rajt,
Apró szemű, állas
Páncélját felölti.
Ember rémisztő, égett
Mézga-barna bundája
Szőre abból leszen.
Késhegyű acél kardját
Néggyé tördösi széjjel:
Tíz-medfefog-közű szája
Közei közé tolja,
Megrágja, széttördeli.
Ember-rémísztő, állat ijesztő
Négy, vörös medve szemfoga
Abból leszen.
Nyílai vas-fekete tegezét
Összetördeli,
Tíz-medfefog-közű szájában
Szétrecsegteti:
Ember-rémísztő égett
Mézga színű tíz karma
Abból leszen.
A deres hét erdő
Sűrűjébe elmenvén
Így szóla:
„Hamis eskü végett
ne idézzetek meg engem!
Igaz eskü végett
Idézzetek meg engem!
Ha hamis eskü végett
Megidéztettek engem:
A hamissát, mint egy rossz sapkát,
Rongyokká szaggatom,
A hazugját, mint egy rossz kesztyűt,
Rongyokká tépdesem.”
A Föld és Ég teremtésének éneke
Föld és Ég – Ők volni voltanak.
Voltukban megteremtődtek.
Hul-Áter, a Halál Fönséges Lány
Legapróbb fiának
Nyíl-tollú ragasztására való
Ezüst enyv-üstje formájára
Teremtődött meg a ránk terülő ég,
Felső Ég Apánk, Numi Tárem.
Hul-Áter, a Halál Fönséges Lány
Legapróbb jánykája guzsalya
Ezüst orsajának
Karika formájára
Formálódott az alant forgó föld,
Alsó Ég Anyánk, Joli Tárem.
Alsó Ég Anyánk, Földasszony Anyánk
Lábbal alkotott lábas Kalmot
Fölküldi a Felső Égbe,
Numi Tárem Apánkhoz:
„Megteremtődni, ím, megteremtődtünk,
megalkotódni is megalkotódtunk,
de az életet élő élők nélkül,
életem nem tudom élni,
nem élném élni.”
Lábbal alkotott Lábas Kalm
Fölérkezvén mondja:
„Kérges Föld Anyánk
életet élő élők nélkül,
életét nem tudja élni,
nem éli élni.”
Numi Tárem így szóla:
„Te majd ha leérkezel,
eleven kígyó ostorral
háromszor csapdosd meg,
háromszor sirítsd meg
Kérges-Földanyát!
A nagyölű ember
Két-öle széltére
Dagad majd öle a földnek.
Az Életet Élő Élő
Onnan fog teremtődni.
Kami Ősanya asszony
Onnan fog teremtődni.
Kami Ősanya asszony
Onnan fog teremtődni.
Egy-méhbeli hét fiat
Fog Néki szülni akkor.”
Évei szerint hét évig,
Esztendői szerént háromig
Himbálja a hét fiat,
Fújdossa a hét fiút
Az időkben a szél.
Ég járta Szárnyas Kalmot
Földanyánk fölküldi újra:
„Az Élet Élő Élők,
ím, megteremtődtek.
De most ehetnémjükben
Szívük csücskének kedves
Falatot honnan találnak?”
Hosszan hallgat az Égfönség Férfi,
Mígnem megszólal:
„Majd ezen alant ülő
sűrű lucfenyő-lankás oldalba
hét ünős jávortehenet bocsájtok,
ünőt, bikaborjút bocsátok,
tarka jávorborjút anyjával;
az alant ülő
bikanyelv-keskeny lápra
mind odabocsájtom.
Az Életet Élő Élő,
Az eledellel élő,
Szíve-csücske-kedves
Élelmét onnan vehesse.
Kami Asszony Ősanyánk
Egy-méhbeli hét fiai
Sarjadván sarjadoznak,
Növekvén növekednek.
Lenn járó lábas állat
Szívére törnek
Fönn járó szárnyas állat
Szívére törekszenek.
Lenn járó lábas állat
Egy szálig elpusztul.
Fönn járó szárnyas állat
Írmagjáig kipusztul.
Föld-Asszony Anyánk
Szárnnyal szárnyas követjét
Fölküldi újra.
Ég-Fönség Ősapánk hosszasan hallgat,
Későbben ezt mondja:
„Ha valami férfivé férfiasodnak:
ezen férfi-jérta-kelte férfi földön
jártukban-keltükben
ugyan mit csinálnak?
Ezen nők-járta-kelte nő-telei földön
Jártukban-keltükben
Mit is csinálgatnak?
Ha férfinak férfiasodtak.
E férfi-fiadzó férfias föld
Dombos erdeibe,
E nőt növedző nős föld
Lombos erdőibe
Menjenek vadra vadászni!”
Hallják a hősök a hangot.
Nyakukba vetik
Szíjnyaklós iszákjuk.
A jószerencsére bízva maguk,
Útnak erednek.
Sokáig mennek, soháig mennek,
Megpihennek.
A két legifjabbik,
Hebehurgya lévén,
Hirtelen haragú húrnak
Rezgő hangja támad.
A legöregebbik
Így szól, hátra pillantván:
„Ej, ti, férfiak, ti,
mit is csináltok?!
A bosszúság nélküli földnek
Fene bosszúságot csináltok?!”
Tovább mendegélnek.
Sokáig mennek, soháig mennek,
Egy helyt a két legifjabb
Egy földön fekvő
Fagyökér kígyót lát:
Eminnen nyilazzák, nyiluk
Emitt átmegy rajta,
Amonnan nyilazzák, nyiluk
Amott átmegy rajta.
A legöregebbik ismét rájuk mordul:
„Ti meg mit csinálgattok?
A baj nélküli földnek
Fölkerekednek ismét.
Hát egy nap valamigyéren nőtt erdejű
Víz vidékére jutnak.
Gyéren nőtt erdőjű
Föld szegébe jutnak.
A Lous tó torkolatához.
Hét vasmellű vadkacsa
Veri ott a vizet.
Hét vasmellű vöcsök
Verdesi a vizet.
Alá, alábuknak.
Egy jeges hal üstben főttéig
Bukdácsolnak alant.
Egy fagyos hal üstben föttéig
Verdesnek idefent.
Füvek oltalmában lopakszanak feléjük.
Így szól a legidősebb:
„Íjam, míg le nem eresztem,
nyilam, míg el nem eresztem,
senki nyilát ki ne lője!”
ezzel háromhegyű ezüst nyílhorgát
íja térdközepére helyezi.
Megfeszíti azt.
Egy fagyos hal üstben főttéig
Igazgatja azt.
A két legfiatalabbik,
Hebehurgya lévén,
Hirtelen haragú húrnak
Rezgő hangja támad.
Íjjuk idegének
Rezgő hangja támad.
Vasmellű hét vöcsök
Hasát csak horzsolja
Az ezüst horgú nyílhegy.
A legöregebb mordul:
„Hát ti mit csináltok?!
A kórtalan földre kórságot bocsáttok,
A baj nélküli földre bajokat bocsáttok.”
Bővizű hét folyó
Hét-torkolatos ágát
A hét véres vöcsök
Hétszer hétfelé fútja,
Tovamennek a hősök.
Sokáig mennek,
Jah-tumeni várukba
Hazaérnek, megjönnek.
Kami-asszony anyjuk
Egy sose kifogyó katlant
Állít föl bodzasör főzni.
