A csúnya fiú éneke
Nikita öreg legnagyobb fia,
Íme, elárvult három rénborjúm
Most mért fogtam be, hová fogtam szánba,
Nem tudja asszony, férfi se tudja.
Hát a dús Lozva patakára menni
Futtattam meg őket,
A halas Lozva vidékére
Futtattam meg őket.
Ama Tat-foki falu terére
Nőt számra ültetni megyek én el.
Eme Jugra-falu terére
Nővel telides-teli szánnal
Térülök én meg.
Árva három állatomnak
Orrgyeplő-szára végit megoldom,
Orrgyepló-szára végit megrántom.
Örvendő kézzel, örvendő lábbal
A tápláló Lozva felé futnak,
A halas Lozva felé futnak.
Tat-foki-falvi lánykámhoz,
Pérsina-falvi-asszony-szülte lányhoz
Futosnak, íme, most ők.
Sokhalú Szoszva vizét
Míg odahagyták, észre se vették.
Hosszú ideig mentem volt,
Vagy rövid ideig mentem volt,
Ím, a tápláló Lozvához éretem.
Árva három rénborjacskáim
Úrnőm látására nagyon sietnek,
Eltikkadt lábuk, eltikkadt kezük bár ólom,
Mégis hogy mennek, mégis hogy szállnak.
Alakszej nevelte szépséges lányhoz
Úgy hajszolják maguk, hogy űzik.
Folyófok-falvi kis falucskához
Mosolygó arccal, ím, megérkezének,
Ajtós ház ajtós ajtajához állnak.
Ama Tat-fok-falvi szép leány
Mért nem jön ki a kapuba?!
Azelőtt nem volt ő ilyen!
Az ajtós ház ajtaját most megnyitom,
Idős férfi bátyámhoz most bemegyek,
Üdvözlést tenni odalépdelek,
Tízabroncsú abroncsos hordócskám
Hónom aljából
Elibe teszem.
Egytalpú talpas pohárkám
Idős férfi bátyám keze ügyébe teszem.
Egytalpú talpas pohárkám
Csöndítése előtt így szólok:
„hallod-e! Lánykérő férfi áll itt,
asszonyvevő férfiú áll itt.
Mit gondolsz afelől,
A te húgodat jöttem megkérni,
Adod-e vagy sem?”
Idős bátya szól ígyen:
„Ha én nem adhatom,
ugyan ki adhatja?
Ki itt a gazda?!”
Vélekedem magamban: megkérdem,
A drága selymet, drága posztót
Asztalára kiterítem.
Honnan tudhatnám, hogy felnevelt lányát
Nem képes nekem adni.
Hát nem! – A Tat-foki-falvi lány
A maga ura volt,
A maga esze után járt.
Hajlandóságát ki nem fürkésztem,
Őt sem kérdeztem.
Úgy véltem: bátyja csak odaadja.
Hát nem – a bátyja mégsem adhatja.
Most bátyjához fordul.
„Engemet, bátyja, oda nem adhatsz,
Eszes-nő-eszem magamnak is van,
Hogy hová megyek, magam szabom meg,
Hogy engem odaadj, nem a te dolgod!
Mikor az én jóravaló apám
Nevelgetett engem,
Te neki éjjel sem segítettél,
Te neki nappal sem segítettél,
Kezének nem voltál támasz,
Lábának sem voltál támasz,
Mért kezdenél most gazdaként velem bánni?
Aki Úrfihoz a kedvem nem húz,
Erőnek erejével sem adhatsz,
Ha elborítja is asztalod fekete cobollyal,
Ha elborítja is asztalod vörös cobollyal,
Ha drága selymet, jó posztót terít is asztalodra:
A rénbikás férfi bikája orrát
Visszafordítom.
Az állatos férfi állata orrát
Visszaordítom.
Nem megyek oly néphez,
Kihez kedvem nincsen!”
Amaz éjsötét éjen,
Amaz éj-teli éjen
Addig ittunk ott, amíg ránk virradt.
Ama tíztalpú talpas szánom
Most fordul, térül vissza.
Amaz anyátlan három bikaborjúm
Lozva pataka mentében,
Ím, sírdogálva fut.
A sokhalú Szoszva vizéhez,
A halas Szoszva vizéhez,
Ím, szomorogva fut.
Visszatértemben
Sötét nap volt-e vajon,
Fényes nap volt-e vajon,
Egyiket sem tudom.
Ahogy megtértem,
Épphogy hazaértem,
Asszony is jött szembe,
Férfi is jött szembe:
„A minap még nős voltál, te híres,
hol van hát az asszony?!
Nővel telis-tele szánnal jövök, azt mondtad,
S íme, ő ott maradt a maga úri földjén,
Még mindig ott maradt a maga ura földjén,
Ennyit sem lehet a szavadra adni.”
Istenes szégyenű,
Bálványos nagy szégyenű
Ember vagyok én,
Mert azt a Tok-fok-falvi lánykám nem hoztam el,
Azt a sárga szálú selyemhaját
Jugra falum terére nem hoztam el.
Cserjés-falvi nő-anyám
Ormótlannak szült engem,
Szépség nélkül szült engem,
Azért nem néz énrám leány,
Ezért nem néz reám asszony.
