Délután teszek fel képeket is:)

Üdv!

Visszatértem:)

Mint ahogy az évszakok is visszatérnek..újra és újra..

Mint ahogy a Nap és a Hold is újra visszatér.

Találtam egy szép számot, amit megosztanék Veletek:

Within Temptation: Mother Earth

Ez úgyis kapcsolódik a tegnapi témához. :)

Szép napot, később még visszatérek, addig gyűjtök szép faleveleket:)

Üdv! Szép jó reggelt!

 

Csak felnéztem, most nem írok túl sokat.

Nemrég ébredtem, ergo nem sok minden történhetett velem. Ígérem, délután igyekszem valami értékelhetőt írni. De plíz, aki olvas, reagáljon valamit, hogy ne érezzem virtuális "levegőbe beszélésnek". Előre is köszönöm.:)

Üdv:

Miszne

Újra itt vagyok, valami hasznosat is teszek. Írok Nektek, kedves Olvasóim, némi gondolkodnivalót.

Földanya fiairól írnék, akikről a már említett manysi meséskönyvemben olvastam.

Földanyának volt hét fia, de nem növényekkel táplálta őket, hanem az Égi Atyához, Tóremhez fordult és tanácsot kért, mivel is táplálhatná gyermekeit. Tórem lebocsátott egy rénszarvast kis borjacskájával. Jöttek Földanya fiai és levadászták őket. Jól is laktak velük, de ennyivel vége is lett az Mindenség Atyja ajándékának. Amit adott, elfogyott. Földanya újra Numi Tóremhez fordult, követet küldött fel az égbe, segítséget kért Tóremtől, mit tehetne most, mivel táplálhatná gyermekeit, ha ők már jóllaktak az ajándékból. Tórem haragra gerjedt, hisz Ő, isteni bölcsességével nem így tervezte az ajándék sorsát. Tórem terve, hogy a kisborjút életben hagyják, azt legeltetik és majd megnővén, szaporodván elláthatja étellel Földanya fiait, a fiak miatt meghiúsult.

Tórem mérgében úgy határozott, hogy aki meg akar élni, az menjen az erdőbe és szerezzen ott magának táplálékot. Aki élni akar, menjen vadászni! A manysik így lettek vadászó néppé...

Mit üzenhet még ezen kívül számunkra ez a történet?

Véleményem szerint a  történet mondanivalója hasonlít a mostani helyzetünkhez. A Földanya fiai, tehát mi, mint emberiség visszaélünk a Természet adta adottságokkal, ajándékokkal. Nem gondolunk a holnapra. Környezetszennyezés, stb.. Csak nehogy Numi Tórem haragra gerjedjen...Ha minket vadászni küld, nem tudom, hova megyünk, ha kiirtjuk az erdőket..

De hogy pozitív kicsengése legyen a dolognak, azt javasolnám, mindenki menjen ki falevelet gyűjteni, kerüljünk közben közelebb a Természethez, a Földanyához.:)

Bár már több mint két éve nem írtam ide, de még mindig foglalkoztatják a fantáziamat a manysik. A nyelvük, a kultúrájuk és a mitológiájuk. Még mindig megvan az a fantasztikus könyvem, amit Juvan Sesztalov írt és Medveünnep közeledik a címe. Nagyon gyakran magammal viszem, ha megyek valahova, hogy legyen valami értékes olvasnivalóm. Nem is tudom, van-e közülük kedvenc mesém. Délutánra keresek egyet és írok róla;) Szép napot!

Még csak fél 3, de már egy csomót tanultam. El is fáradtam. Rám is fér a pihenés és egy nagy csésze kávé. Mamának mutattam a Medveünnep közeledik-et, persze az elején húzta a száját, hogy valaki ilyen dolgokkal foglalkozik. Na mondom: kösz:)
Aztán olvasgatott belőle, nézegette a benne lévő nagyon szép Békési Rozi képeket és azt mondta, hogy érdemes ezzel foglalkozni. És nekem ez olyan jól esett:))
Ennyit mára. Hajrá manysik!


Pasa!

A manysik azt modják, hogy "aki egyszer félútról visszafordult, sosem látja meg a csodákat". Ez tetszik, ezt a Medveünnep közeledik című Sesztalov kötetben olvastam a Ki lakik a Felső-Ob mentén? című mese mottójaként és nagyon elnyerte a tetszésemet. Micsoda böcsesség és tapasztalat van ezek mögött a szavak mögött!
Tényleg, ha valakit érdekel, az a kedvenc képeim közt megnézheti Sesztalovot is:)
Feltételezem, ha valaki a blogomat olvassa, egy csepnyit csak érdeklődik..
Szakdolgozatot is valami hasonlóból kellene írnom. Vagy Sesztalovot vagy népmeséket. Vagy mind a kettőt. Majd meglátjuk. Addig is és utána is éljenek a manysik!:)

róka, ravasz, nyuszt, hód, evet, sün, egér, kígyó, eb, ló, bagoly, daru, fajd, kecske, fogoly, hattyú, holló, lúd, sas, varjú, vöcsök, hal, keszeg, meny(hal), tat(hal), féreg, hangya, légy, lepke, méh, nyű,

Itthon vagyok, mert sikerült szörnyen megfáznom. Barátomat szórakoztattam manysi mesék felolvasásával. Ahogy láttam, tetszettek neki. Mármint nem erre számítottam. Világügyelő Férfi történeteit olvastam Sesztalov Medveünnep közeledik című kötetéből. Remélem a Párom nem kapja el a dáthát, de a manysi műveltségből ragad rá valami.

Manysi mesék forever!

Köszönet a segítségért Nándor kollégámnak.:) Világügyelő Férfiú vigyázzon Rád:) Hajrá manysik.:)

Manysi szerelmi dal

Fényes égi csillag odafenn, hej, hogy ég!

Oda hozzá én is örömest mennék.

 

Csillag lobog, kigyulladt fent az ég –

A szívem is, mint a csillag, hej, be nagy lánggal ég!

 

Szép vagy, szebb vagy, mint az égi csillagfény –

Messze vagy te, hozzád, haj, mikor jutok én!

 

Képes Géza fordítása

Magára maradt férfi éneke

Magamat s három öcsémet,

Magammal  négy testvéröcsémet

Növeltem férfivá, férfi.

Apámnak három fiával,

Apámnak négy szép fiával

Cseperedtem s lettem férfi.

Én növeltem őket – legyen

Karjuk izma duzzadó.

Lábon lépdelő vadnak

Szívét célozza nyiluk.

Szárnyon szálló madárnak

Szívét célozza nyiluk.

Éltünk együtt, éltünk hosszan,

Ám öcséim hirtelen

Verítékben vergődnek,

Párnájuk a puszta föld,

Szívja verítékük vizét

Ágyuk, a puszta föld.

Vonszolják, mint sárga selymet,

Vonszolják lelküket,

Mintha sárga-vörös selymet,

Úgy vonszolják lelküket.

Vékony élű fejszét fogtam,

Azzal őket elhantoltam

Fekete föld két közébe,

Fekete föld két közébe.

Két kezemmel, tíz ujjammal

Állítottam sírkerítést,

Vasból valót, rés nélkülit,

Amögé temettem őket.

És azután tovább éltem.

Sokat éltem, vagy keveset.

Láttam, hogy a lábaskamra,

Nagybátyám éléskamrája

Fogyton-fogyott.

Láttam: tűlevelű fám

Eső híján nem hajt lombot.

Ágas fácskám szellő híján

Miképp bontana virágot?

 

Vastag csizmás orosz ember

Kilincséhez kezem vezet,

Ajtajához éhem vezet,

Koldus kezem hozzá vezet.

Ember-eldobta rossz csizmát

Húzok lábamra én, férfi.

Ember eldobta kapcarongyot

Csavarok lábamra én, férfi.

Kemény fekhely, nehéz álom:

Dudoros őrlőnyél felett

Amikor elalszom éjjel,

Dudoros fejszenyél felett

Alszom éjjel.

Midőn reggel felébredek,

Fatuskóval fenyítenek,

Száraz bottal ébresztenek,

Nedves botnak ütésére

Ébredek.

Gondolatom

Rénvadászó földfokomon

Gondolatom

Rénvadászó vízfokomon.

Puszta mellen odakúszom,

Puszta térden odakúszom.

Jöttem én sokáig, gyorsan

Jöttem apám földfokára,

Nagyapámnak vízfokára.

 

Ám amire odaértem,

Fa nőtte be, fű nőtte be.

Tavasznapon vendégsereg

Felfelé evez ladikon,

Lefelé lebeg ladikon,

Apám lakta földfok felé,

Nagyapám lakta vízfok felé.

És jeges evezővéggel,

Vizes tolórúd végével

Holt házunkat mutogatják,

Tar tanyánkat mutogatják.

 

Hanem várost alapítok,

Én még falut építek,

Deres erdő hét közébe

Elmegyek.

Lábon álló éléskamrát,

Oszlopon álló éléskamrát

Építek sokat és nagyot.

Nagybátyámnak házanépe

Jávorbőrből készült szíjjal

Húzza majd a teli szánt,

Vonja a vadnak húsát.

Ladikon ha vendégsereg

Evez arra felfelé,

Lebeg arra lefelé,

Adok nékik éjjel hálást,

Nappal szállást.

Ha utas jő, sovány róka,

Jegét róla leolvasztom,

Ha utas jő, sovány farkas,

Zúzmaráját megolvasztom.

 

Dalos György fordítása

 

Leánykérő

Hattyútoll-fehér házba

Mennék én véled,

Keresztet, amint illik,

Vetnék én véled.

Ott benn a házban

Jó asztal mellé

Ülnék én véled,

Jó ételt, rossz ételt

Ennék én véled,

Innék én véled.

Lúdlábnyi magas megemelt ágyba

Feküdnék véled,

Rucaláb-magas puha vánkosra

Feküdnék véled,

Állattal díszes takaró alá

Húzódnék véled;

Csókolgatnám szép hattyúfehér nyakad

S megölelnélek.

 

Képes Géza fordítása

Imádság a Világügyelő Férfiúhoz

Vadban bővelkedő Ob-forrásvidéki férfi!

Halban bővelkedő Ob-forrásvidéki férfi!

Kéz-ügyébe eső dombos földre jutottam,

Láb-ügyébe eső gödrös földbe süppettem.

Ebből a térd-mélységű mély gödörből,

Ebből az öl-mélységű mély veremből

Vajon hogy juthatok ki?

Magad hét fortélyával,

Magad hat cselfogásával

Bárcsak innét kijutnék,

Bárcsak jobb sorsra jutnék!

Bárcsak a fényes nappal szembenézhetnék!

Neved nappal nem felejteném el,

Neved még éjjel sem felejteném el:

Áldozok néked, míg bírom erővel.

Ha fehér fonalat, fehér kutyaszőrt találok,

Ujjas bundám ujjára,

Szegett bundám szegélyére

Odavarrom, fogadom néked,

Hajas fejem, hajfonatos fejem

Míg kérges föld kérge alá nem jut,

Áldozatom megadom néked.

 

Képes Géza fordítása

Gyep, erdő

Tavasztájt borongó napot rendelt Tórum –

Ha a téres falu tág terére nézek:

Zöld fű-dolmány terül a falu terére.

Ha a hegyi erdő tájékára nézek:

Zöld selyemmentébe öltözik az erdő.

Ha pedig a tócsa tükrére figyelnék:

Íj selyemidege pendül, úgy hallom,

Fölső Ég atyjához fölhatol hangja.

Ha meg Tumen tájékát fürkészem:

Bíbor-bársony nyakú sok gácsért látok,

Faháncsból font ideg zengő, zengő zaja

Felső Ég atyjához fölhatol zúgva.

 

Képes Géza fordítása

Az ég és a föld elöntésének éneke

 

Moszathalom várukban,

Tundrahalom várukban

Arany Sis asszony

S Arany Kvoresz atyánk éldegél.

Lányuk: Arany Kaltes,

Fiok: Arany Áter,

Két egytestvér.

Naphímes hét ló dobog óljukban,

Hószínű hét ló nyihog óljukban.

Házuk mögött

Aranyos levelű nyírfa nőtt,

Aranyos ágú nyírfa nőtt.

 

*

 

Arany Kaltes, az ifjú nénje,

Kikél a házból, hajfonatát bontja:

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Egytorkolatú hét tenger özönlik,

Hajfonatából bomlik ki a nap,

Hajfonatából merül fel a hold.

Ház mögött hajlongó nyírfa-ágra

Aranyos szárnyú, aranyos farkú

Hét kakukk száll le.

Hét éjen át dalolnak,

Hét napon át kakukkolnak,

Éji kedvük nem múlik,

Nappali kedvük nem szűnik;

Erre dalolnak, cseng a hangjuk,

Csőrükből mintha színezüst csurogna –

Arra dalolnak, zeng a hangjuk,

Mintha csak ömlő arany-ezüst volna.

Széles e világon ínséges bocskorú,

Ínséges subájú élő halandók

Mindmáiglan kedvet kapnak élni,

Hallván e kakukkszót.

 

*

 

Arany Áter, a kisasszony öccse,

Kikél a házból, hajfonatát bontja:

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Egytorkolatú hét tenger özönlik;

Hajfonatán ott fénylika nap,

Hajfonatán ott villog a hold.

Hét Ob-mélyből, hét tengermélyből

Aranyos hátú hét csibor

Fölszínre bukkanik:

Hajfonatánál melengetik hátuk,

Hajfonata rendel nyarat, telet.

Széles e világon ínséges bocskorú,

Ínséges subájú élő halandók

Mindmáiglan erőt kapnak élni

Ettől a hajfonattól.

 

*

 

Hosszan éltek, vagy röviden éltek,

Egyszer csak Arany Sis anyjuk, ím, elhala.

Lánya, Arany Kaltes kiméne,

Aranyos szárnyú, aranyos farkú

Hét kakukkja közül egyet megfoga,

Hasát, ím, felhasítá,

Anyját a kakukk belsejébe tevé.

Hosszan éltek, vagy röviden éltek,

Egyszer csak Arany Kvoresz atyjuk is elhala.

Fia, Arany Áter kiméne,

Aranyos hátú hét csiborja közül

Egy csibort megfoga,

Potrohát fölszakítá,

Atyját a csibor belsejébe tevé.

 

*

 

Moszathalom várukban,

Tundrahalom várukban

Hosszan éltek, vagy röviden éltek.

Arany Kaltes egyszer csak öccséhez így szól:

„Öcskös, moszathalmi, tundrahalmi várukban

ember nélkül nagy vagy kis időt várunk még?

Úrnők lakta, hősök lakta tájra

Induljunk el innét tüstént!”

Nénjéhöz ekkor öccse imígy szól:

„Hogy mennénk, hisz nincs mire ülnünk?!”

Nénje, Arany Kaltes felele néki:

„Hajdanta, midőn anyánk és atyánk élt vala még,

óljukban vala naphímes hét ló,

óljukban vala hószínű hét ló.

Szétomlott ólhoz menj ki, kedvesem:

Valaha itt egy kanca csikót ellik vala,

Társai azt letapossák a föld alá,

Az omladék helyén áss le jó mélyen,

Megleled a csikót egy rőfnyi mélyen!”

 

*

 

A rég beomlott hétlovas ólhoz

Megyen Arany Áter, ássa a földet.

Már egy jó rőfnyi mélyre ásott le,

Hát azt a csikót csakugyan meglelte.

Valaha, midőn ellette anyja,

Csipeje tarka volt, lapockája tarka,

Ilyen csikócska volt, nem egyéb fajta:

Most meg teste csupa merő föld.

A holt csikót is hazaviszi,

Nénje, Arany Kaltes kezébe kapta,

Egyik oldalát tóvízzel mosta,

Másik oldalát Ob-vízzel mosta:

Új életre hozta.

Olyan állat lett, nem egyéb fajta:

Egyik fél orralikából

Tüzes szikra tódul,

Másik fél orralikából

Perzselő füst tódul,

Kezénél kétfelől szárnya nőtt.

Olyan állat volt, nem egyéb fajta:

Lapockája tarka, csipeje tarka,

Horkantott és fújt, szárnyát csattogtatta.

Amerre fordul, fény ragyog arra,

Hegyezi fülét minden zajra:

Két fűszál összeér:

Füle ezt is hallja,

Két nyír-ág összeér,

Füle ezt is hallja.

Hétcsengőjű csengős nyerget

Terítenek hátára,

S mind a ketten

Felpattannak rája.

Két ég, két menny közzé

Szállnak, mint a szélvész.

Míg subájuk szárnyát

Maguk alá gyűrik:

Már más nép lakta úrnős tájra értek,

Már más nép lakta uras tájra térnek.

 

*

 

Hosszan mentek, vagy röviden mentek,

Egy helyt lefelé néznek:

Kerékként forgó kerek földecskéjök

Tüzes vízzel önteték el,

Hét-bélyeges-ölnyi magasra

Tüzes nyelvek csapdosnak fel.

Ismét hosszan mentek, vagy röviden mentek,

Egyszer csak mit látnak:

Hát az aranykezű szent paripának

Mellső patái, hátsó patái

A szent tűzözöntől megszenesedtek.

Ott Arany Áter sapkáját levette,

Hajfonatait szétterjesztette,

A azzal tovább szálltak.

Egyszer csak lefelé nézve mit látnak:

Hát, ím, ezt: erdő nem maradt,

Sőt még földje is fölégett.

Azonmód tovább szállnak,

Ám arany Áter szívére gond ül:

Hogy él meg a föld ember nélül?

Teremteni kell élő halandót!

Most anyját s atyját haló porukból

Idézgeti sírva:

„Arany Kvoresz atyuskám, Arany Sis anyuskám,

ez a fölégetett föld élő ember nélkül

élni hogyan bírna?!”

Nénje, Arany Kaltes megszólal erre:

„Mi történt veled, miért sírsz, öcsém?”

„Édes nénikém, azért sírok én:

lenn, az álló szent föld hátán,

ím, szent tűzözön kerekedett,

sem egyetlen szál fa, sem élő halandó

a tűzből meg nem menekedett.

Ember nélkül én miképpen élhetek?”

„Nézzél csak, öcsém, lefelé!”

Lepillant könnyes szemmel:

Hát lent hétrétű nyárfa-hajóban hánykolódik

Egy asszony s egy öreg ember.

A szent vízről most szárazra vetődnek,

Arany Áter látja partra kúszni őket,

Az asszony hasából az Ördög kikél,

Oda bújt a tűz elől s most, ím, él.

Köldökük-vágott emberek itt

Az ő lányaik, az ő fiaik.

Így élünk máiglan, lányok, fiak,

Más népek közt mi, manysiak.

 

*

 

Arany Kaltes meg Arany Áter

Csipeje-tarka, válla tarka

Szárnyas lovukon szállnak tovább.

Hosszan szállnak, vagy röviden szállnak,

Az ifjú most visszafogja lovát:

Lenéznek: hát városnak kicsiny,

Falunak meg nagy, amit a szemük lát.

Oda le is szállnak.

Ház áll, ím, előttük, embernek való,

Van ott sok tehén, van bárány, van ló,

Van hambár, van pajta, kereskedőbolt van,

De az ember belőle nem tudni, hol van.

„Kedvesem – így szól öccséhez a néne -,

én maradok kinn, te meg csak nézz be,

ha embert látsz, el ne árulj engem,

férfinéppel nem jó keverednem!”

Arany Áter a házba belépett,

Nem lát sem asszonyt sem férfinépet.

Söritalt inni, mézes ételt enni

Asztalra raktak, nincs híja semmi.

Padka alá búvik az úrfi,

Jól elrejti magát.

Egyszer csak becammog egy rozomák,

A ház hosszában ugrál morogva.

Arany Áternek nehezül gondja:

„Valahogy fogával hozzám ne kapjon!”

Hát ez egyszer csak rozomákbőrét,

Ím, levetette.

Búvóhelyről nézi az ifjú:

Hát ím, úrnőtől való férfi,

Úrtól való férfi támadt belőle!

Azzal a hős a padra leül,

Rozomákbőrét félrelöki

Bő verítékét törölgeti.

Közben az ajtót újra berúgják:

Hát ím, rettenetes farkas-öreg ront be.

A ház hosszában ugrál üvöltve.

Hát egyszer csak farkasbundáját,

Ím, levetette.

Búvóhelyről nézi az ifjú,

Hát, ím, úrnőtől való férfi,

Úrtól való férfi támadt belőle!

Ismét egy hős ült le a padra.

Közben az ajtót ismét betaszítják,

Hát ím, egy mogorva medve-öreg ront be,

A ház hosszában ugrál dühöngve.

Hát egyszer csak medvebőrét,

Ím, levetette:

Hát ím, úrnőtől való férfi,

Úrtól való férfi támadt belőle.

Ismét egy hős ült le a padra.

Hosszan ültek, vagy röviden ültek,

Egyszer csak így szólnak:

„Ejnye! Úgy tetszik, idegen van itt!

Hát hol van? Lépjen elő!”

Arany Áter hallá, ím, fölkele ő,

A három hőssel kezet szoríta,

Étellel, sörrel telt asztalhoz ülének.

Hosszan vagy röviden evének, ivának,

Most Arany Áternek gondja támad:

„Uram Isten! Én eszem itt, iszom itt,

néném künn marada, ő, ím, éhezik.”

A hősök felkapják fejöket:

„Hát nővéred is van teneked?

Hozd ide bé!”

Arany Áter nénjét, Arany Kaltest

Tüstént bevezeté.

Étellel, sörrel telt asztalhoz ülének,

Evének, ivának s lefeküvének.

 

*

 

Híres hétig feküdtek,

neves hétig hevertek,

Arany Átert kezdi kerülni az álom.

Fölkele. Íme,

Kiméne a házbul,

Nénje, lova nélkül, gyalogszerrel

Feje után indul,

Orra után indul.

Hosszú égtájat hosszan jára,

Rövid égtájat röviden jára,

Egy helyt napsütötte fenyves széle:

Oda feküvék le.

Hosszan feküvék, vagy röviden feküvék,

Kezde az üdő tavaszra fordulni:

Déltájt lakó sok kedves madárka

Erre az úrnős tájra, uras tájra

Kezde jődögélni.

Amúgy fektében nézegeti őket:

Egyszer csak egy magános tojólúd

Száll odafönn.

Arany Áter szárnycsontjait, kezeit megrázva

Hím lúd képében száll tova fönn.

A nőstény lúddal mint férj-feleség

Csingolódnak öszve.

Őszt tájt, hogy a nappal megrövidüle,

Délvidékre tértek.

Aranyos vizű hét tó,

Aranyos vizű hét tenger:

Azok a déltáji madarak ott élnek.

Hét éjen át énekelnek,

Hét napon át csivitelnek;

Aranyos vizű hét tó, hét tenger partjára

Fölmennek: eléjök aranyos út tárul,

Leszállnak: eléjök hullámzó táj tárul.

Arany Áter tojólúdjával

Ugyancsak itt élnek.

Lányuk lett, fiok lett.

Fölső Ég ősük,

Fölső Ég atyjuk,

Ím, tavaszt rendelt.

Déltájt lakó sok kedves madárka

Erre a mi Ob-vízi tájunkra,

Erre a mi vízi világunkra,

Eszes állat-eszük,

Ím, erre fordult.

Ők is ide tértek.

Amint erre az úrnős földre értek,

Amint erre az uras földre értek,

Ím, lovára gondol.

Mindenfelé járó jó lova hiányzik.

Ősz tájt, hogy a nappal megrövidüle,

Déltájt lakó sok kedves madárka

Déltáji nőjáró vízi tájra,

Déltáji úrjáró vízi tájra,

Ím, arra röpüle.

Arany Áter ahol tavaly feküvék,

Annak a napsütötte fenyvesnek szélihöz érkezék.

Oda lefeküvék, ott is marada.

Lúdfelesége, lányával s fiával,

Ím, tovaszálla.

Most Arany Áter hét éjen át fekszik,

Hét napon át nyugszik.

 

*

 

Napsütötte fenyves szélin

Miután hosszan élt,

Vagy röviden élt,

Tavaszodni kezde.

Déltájt lakó sok kedves madárka

Ismét erre a mi Ob-vízi tájunkra,

Ismét erre a mi vízi világunkra

Kezde visszajőni.

Déltáji madarak bár vonulnak,

Nőjét, gyermekeit akárhogy várja,

Nője, gyermekei velök nem szállnak.

Egyszer csak vadkacsák vonulása végén,

Egyszer csak vadludak vonulása végén

Lúdfelesége jön zokogva,

Árva sorsát sírva panaszolja:

Jó ura nincs már, gyermeke nincs már,

Siratja őket hosszú sírással:

„Déltáji nők járta nős vízen,

férfiak járta férfias vízen

délvidék lánya él: aranyos nő.

Tavaly télen, deres tél derekán

Déltáj minden didergő madara

Az ő térdére megy vala,

Hogy ott fölmelegedjék.

Én két gyermekemet deres tél derekán

Térdéről, jaj, letaszítá!

Fa-durrogtató fagy őket megemészté.

Ha már gyermekeim ily sorsa jutának:

Uram lelném meg!”

Ősszel, hogy a nappal megrövidüle,

Déltájt lakó sok kedves madárka

Az ő déltáji nők járta vizükre,

Férfiak járta férfias vizükre

Gondol, ím, ismét.

Arany Áter nője indul el innét.

Napsütötte fenyves szélihöz érkezve,

Sír keseregve:

„Egykor az én jó uram,

ki nemzé lányom, fiam,

jóságos jó uram

csontja, ím, itt törött el,

húsa itt rohadt el!”

sírva, ím, tovább megy.

Felesége hogy elmegy,

Arany Áter vére forr,

Szól: „Minap lúdnőm azt mondá,

Lányom, fiam fagy megvette vala.

Dél aranyos lánya

Térdéről őket levetette vala.

Ha én alulról vagy felülről

Eljutok majd az arany déli tájra:

Jaj lesz tenéked, arany dél leánya!”

Arany Áter fölkele, futva fut.

Hosszan, röviden fut, lélekzete elfúl –

Költöző madarak hazájába hogy jut?!

Egy helyt ereje elhagyá.

„No elég! Itt lefekszem!”

Égig elnyúló sziklára feküdt le,

Hogy erőre kapna.

 

*

 

Hosszan feküdt, vagy röviden feküdt,

Így töpreng: „Minap lovam vala nékem!

Arany Sis anyám járta ól porából,

Arany Kvoresz atyám rakta ól porából

Lapockája-tarka

Csípeje-tarka

Szárnyas lovam szülemlék nekem.

Bárhol vagy, jó lovam:

Énekem míg éneklem,

Regém míg regélem,

Égből lecsapó esőként,

Égből lecsapó szellőként

Bárcsak most ide lacsapnál!”

Ekkor révületbe esék.

Hosszan feküdt, vagy röviden feküdt,

Egyszer csak kezd ám ébredezni:

Érzi, fél orcáját nyalja ím, valami.

Fél szemét ekkor felnyitá:

Hát ím, lova nyomkodja.

No, erre már megébred.

Felpattan szárnyas lovára.

Kantárja szárnyát befelé rántja:

Balkézt forgó világtáj ezüsthangon dalol.

Kantárja szárát jobb felé rántja:

Jobbkézt forgó égtájon felragyog nap és hold

Kerékként forgó kerek földet,

Ím, körüljárja.

Végül megérkezék nők járta nős tájra,

Férfiak járta férfias déltájra.

Hát ím, aranyos vizű hét tenger hordozza

Déltáji nyüzsgő madarait,

A madárnéptől csak úgy reng a föld,

A tenger csak úgy dagadozik.

Közelébb megy most, mind közelébb,

Fülével, ím, figyeli őket:

Tengervíz tajtékzik, árad, dagad,

Hömpölyget hatalmas hullámokat.

Mulatsága hét éjen át el nem múlik,

Vad kedve hét napon át meg nem szűnik.

Nézi: ott ül az a déltáji lány,

Mintha aranyból volna, ragyog.

S lába előtt, ím, lúdlánya, lúdfia,

Amint meghaltak, úgy fekszenek ott.

Néz Arany Áter, holt gyermekeit nézi,

S a déltáji leányt, az aranyost.

Ég atyja adta szent sapkája

Egészen szemére csúszik le most.

Így szól kedves lovához:

„Dél lánya lakóhelyén,

lovam, mostan száguldj át!

Mellső lábad lendüljön:

Földön, vízen szórjad szét

Ez aranyos nő húsát!”

Akkor, ím, az a nő észreveszi,

Hét szolgálójához így szól:

„Oda nézzetek!

Két ég,  két menny közéből,

Ím, egy úr közeleg.

Gyönyörű férfi, ő legyen a férjem,

Sört ide, mézes étkeket!”

Arany Áter, ím, közeleg.

Az aranyos nő szolgálóihoz így szól:

„Ahova lova áll, négy lába alá

négy ezüstcsészét tegyetek!”

arany Áter, ím, megérkezezz.

Mellső és hársó lábaival a ló

Az ezüstcsészékbe most belehágott:

Az ezüstcsészék patája aljához

Odatapadtak.

Amint vágtatott, az aranyos nőnek

Csontját a csészék hétfelé hasítják.

Ott Arany Áter imígyen vágtat.

Holt lánya, fia erre föléledt,

Két lúd képében, ím, tovaszállnak.

 

*

 

Most aranyos vizű hét tengertől

Arany Áter visszafordul.

Most jut eszébe kedves nénje,

Eljut a várba, hol nénjét hagyta jó régen.

Azok a hosszú farkú hősök mind egy szálig elpusztultak.

Üres várban egymagában ott ül a nénje.

Válla-tarka, csípeje-tarka szárnyas lovukra

Felültek ketten.

Míg subájuk szárnyát

Maguk alá gyűrik:

Két ég, két menny közzé szöknek, ím, föl.

Egy helyt, amint messzire néznek:

Ejha, az ő moszathalmi váruk,

Magától termett tundrahalmi váruk,

Az tűnik, ím, föl.

Várukba érkeztek, bementek.

Lakomát csaptak, sört s mézes ételt

Ettek, ittak.

A néne, ím, kikél a házból,

Szétereszti szép hajfonatát:

Egytorkolatú hét tenger özönlik,

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Fénylik a föld, a víz, a világ.

Aranyos levelű, aranyos ágú nyírfa

Hajlong a szélbe,

Reá aranyos farkú, aranyos szárnyú

Hét kakukkmadár száll le.

Hét éjen át dalolnak,

Hét napon át kakukkolnak,

Éji kedvük nem múlik,

Nappali kedvük nem szűnik.

Egy kakukk hasát felhasítá:

Hol anyja, Arany Sis, ím, fölül tüstént.

Megéledt anyjával, ím , beméne.

Erre öccse kél ki a házból,

Szétbontja omló hajfonatát:

Egytorkolatú hét tenger özönlik,

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Ragyog a föld, a víz, a világ.

Hét Ob-folyam, hét tenger fenekéről

Aranyos hátú hét csiborbogár,

Ím, fölmerül.

Egyiknek potrohát felszakítá,

Ott Arany Kvoresz atya, ím, fölül.

Megéledt atyjával, ím, beméne,

Aranyos lábú asztalt terítettek,

Sört, mézes ételt ittak, ettek.

Most Arany Kaltest és Arany Átert

Anyjuk, Arany Sis, atyjuk Arany Kvoresz

Aranyabroncsó két bölcsőbe tették.

A két bölcsőt hét rojtos ezüstláncra kötve

E lenti világba aláeresztették.

 

*

 

E lent levő földre lejutának:

Semerre nincs egy élő halandó.

Egyszer csak így szól a néne:

„Öcsém, figyelj csak jól:

minap, hogy a szent tűzözön történt,

hétrétegű nyárfa-hajót láttunk

szárazra vetődni,

benne egy asszony meg egy öreg ember –

nézd, azok ott, ni!”

Megindulnak menni, szárnyon vagy gyalog,

Csak odajutottak.

Asszony és örege fenn a parton

Tesz-vesz, rakosgat.

A szent tűzözön felfalta a fákat,

De már újak nőttek,

Kivágják, faragják, toldozgatják őket:

Házat építenek.

Attól az asszonytól s jó öregétől

Lányok, fiak eredtek:

Nemzetsége máig is élő

Boldog emberek.

 

Képes Géza fordítása

 

A följegyző szerint az ének töredékes. A kaltes-nő hajfonata a napsugár. Mikor kikel a házból, hajfonatától megolvad a jég, megindul az ár. A madarak éneke nyomán indul meg a földi élet. A holt táltos csikót csak a kaltes-nő keltheti életre, mert Kaltes az élet anyja. A terhes nő is Kalteshoz imádkozik könnyű szülésért. Bélyeges öl: hitelesített öl. Aranykezű szent paripa: a vogulok az állat mellső lábát is „kéz”-nek nevezik. A monda szerint az Ég atya az ördög elpusztítására bocsátotta a földre a tűzözönt. De az ördög az asszony hasába bújva élte túl a vészt. Köldöke-vágott: embertől született, halandó.

Arany Áter sapkája a felhő, haja a napsugár. Ha sapkáját leveszi, hajából árad a fény, ha mélyen a szemébe csúszik, elborul az ég.

 

 

 

 

 

Az ég és a föld elöntésének éneke

 

Moszathalom várukban,

Tundrahalom várukban

Arany Sis asszony

S Arany Kvoresz atyánk éldegél.

Lányuk: Arany Kaltes,

Fiok: Arany Áter,

Két egytestvér.

Naphímes hét ló dobog óljukban,

Hószínű hét ló nyihog óljukban.

Házuk mögött

Aranyos levelű nyírfa nőtt,

Aranyos ágú nyírfa nőtt.

 

*

 

Arany Kaltes, az ifjú nénje,

Kikél a házból, hajfonatát bontja:

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Egytorkolatú hét tenger özönlik,

Hajfonatából bomlik ki a nap,

Hajfonatából merül fel a hold.

Ház mögött hajlongó nyírfa-ágra

Aranyos szárnyú, aranyos farkú

Hét kakukk száll le.

Hét éjen át dalolnak,

Hét napon át kakukkolnak,

Éji kedvük nem múlik,

Nappali kedvük nem szűnik;

Erre dalolnak, cseng a hangjuk,

Csőrükből mintha színezüst csurogna –

Arra dalolnak, zeng a hangjuk,

Mintha csak ömlő arany-ezüst volna.

Széles e világon ínséges bocskorú,

Ínséges subájú élő halandók

Mindmáiglan kedvet kapnak élni,

Hallván e kakukkszót.

 

*

 

Arany Áter, a kisasszony öccse,

Kikél a házból, hajfonatát bontja:

Egytorkolatú hét Ob-folyam ömlik,

Egytorkolatú hét tenger özönlik;

Hajfonatán ott fénylika nap,

Hajfonatán ott villog a hold.

Hét Ob-mélyből, hét tengermélyből

Aranyos hátú hét csibor

Fölszínre bukkanik:

Hajfonatánál melengetik hátuk,

Hajfonata rendel nyarat, telet.

Széles e világon ínséges bocskorú,

Ínséges subájú élő halandók

Mindmáiglan erőt kapnak élni

Ettől a hajfonattól.

 

*

 

Hosszan éltek, vagy röviden éltek,

Egyszer csak Arany Sis anyjuk, ím, elhala.

Lánya, Arany Kaltes kiméne,

Aranyos szárnyú, aranyos farkú

Hét kakukkja közül egyet megfoga,

A világ teremtése

Arany Kvoresz Ég atyánk, Arany Kvoresz Ég apánk

Ezüst-orsókarika-nagy volt, midőn született.

Soper úrnőt, Kami úrnőt ő bocsátotta le volt.

Halál-királyleányzót ő bocsátotta le volt.

Magasan menő szárnyas Kalmot is vélök küldötte volt.

 

Hosszan  éltek? Röviden éltek? Egy napon

Halál-királylány a magasan menő szárnyas Kalmot szólítja:

„Arany Kvoresz apácskához eredj föl,

Arany Kvoresz apácskához így beszélj:

Soper úrnő anyát leküldötte volt,

Kami úrnő anyát leküldötte volt;

Egyszer, egy nap Arany Kvoresz atyácskánk

Élő-haló világot is megteremt,

Emberhozó világot is megteremt…

Soper úrnőt, Kami úrnőt, anyánkat

Kötözze keményre kövek szerével.

övezze szilárdra övek szerével.

hiszen lenge lábú ember mint lépjen, ha Föld anyánk,

Soper úrnő, Kami úrnő folyvást forgolódva száll?"

 

Magasan menő szárnyas Kalm

arany Kvoresz ég atyácska hajlékához fölmegyen.

Hosszan ment, vagy röviden ment? ki tudja!

Arany Kvoresz Ég atyácska hajlékához érkezett.

Ezüstsarkú hat nahy ajtó hattá nyílt.

Ezüstsarkú hetedik ajtó hétté nyílt.

Ajtós háznak belsejébe most belép,

padlós palota padlajára rátekint:

aranyszélű hét asztal hézzé áll,

aranyszélű hetedik asztal főhelyén

Arany Kvoresz Ég atya

aranylábú szent ülésén üldögél.

Aranyvégű szent boton

jobb felőli fél orcája rajt pihen.

 

Padlós palota padlajárra Kalm asszony hogy eljutott,

Arany Kvoresz atyácska az aranyvégű szent botot

álla alól elveszi,

föltekint, és kérdezi:

"Magasan menő szárnyas Kalm!

Minő üzenetes lélek hordta üzenettel érkezel?"

Magasan menő szárnyas Kalm atyjához fordulva szól:

"Minő üzenetes lélek hordta üzenettel érkezem?

Halld, az üzenetes lélek hordta üzenetet átadom:

Arany Kvoresz! Halál-királyleányzó ekkép üzen:

Soper úrnő anyát lebocsátottad,

Kami úrnő anyát megteremtetted.

Egyszer, egy nap élő-haló világot is teremtesz,

emberhozó világot is teremtesz;

ugyan, lenge lábú ember mint lépjen, ha Föld anyánk,

Soper úrnő, Kami úrnő folyvást forgolódva száll?

Kő-szerrel kötözd meg őt!

Öv-szerrel övezd fel őt!"

 

Arany Kvoresz égi atyánk fejét lehorgasztva várt,

míg egy jeges, havas hal megfő, csak ült,

szája-nincs, nyelve-nincs, töprenkedett.

aztán föltekintve szólt:

"Héthegy anyát teremtek,

Földhegy anyát teremtek.

Jobb oldali vállamon

eleven-kígyó-korbácsomat átvetem,

fut abból számos patak,

szakad számtalan folyó,

Bal oldali vállamon

eleven-kígyó-korbácsomat átvetem,

fut abból sok friss folyó,

számtalan szakadva jő."

 

Magasan menő szárnyas Kalm

Arany Kvoresz hajlékából most kilép.

Ezüstsarkú hét ajtót hétté nyit,

a házból eltávozik.

Halál-királyleányhoz visszaszáll.

 

Alighogy leérkezett,

halálkirály leánya megkérdi őt:

"Magasan menő szárnyas Kalm,

minő üzenetes lélek hordta üzenettel érkezel?"

Magasan menő szárnyas Kalm felel neki:

"Minő üzenetes lélek hordta üzenettel érkezem?

Ím, az üzenetes lélek hordta üzenetet átadom:

Arany Kvoresz atyácskánk, Arany Kvoresz apácskánk ekképp üzent:

Soper úrnőt, Kami úrnőt, Föld anyát

kővel körülöveztem,

Héthegy anyát teremtettem,

Földhegy anyát leküldöttem."

 

Hosszan éltek ezután?

Röviden éltek ezután?...

Halál-királyleányzó midőn leül,

ülő helyén nyugta nincs.

Halál-királyleányzó midőn föláll,

álló helyén nyugta nincs.

Magasan menő szárnyas Kalmot szólítja:

"Arany Kvoresz atyánkhoz menj föl megint!

Arany Kvoresz atyánktól megtudakold:

mint jő létre az élő-haló világ?

Mint jő létre az emberhozó világ?"

 

Magasan menő szárnyas Kalm, ím, fölröpül.

Hosszan ment? vagy röviden ment? Ki tudja!

Egyszer csak Arany Kvoresz atyácskának házához,

ezüstsarkú hétajtós háza elébe megérkezett.

Ezüstsarkú hat nagy ajtó hattá nyílt.

Ezüstsarkú hetedik ajtó hétté nyílt.

Ajtós hajlék belsejébe most belép.

Padlós palota padlajának közepére rátekint.

Íme, ottan aranyszélű hét asztal álldogál.

Aranyszélű hetedik asztal főhelyén

Arany Kvoresz atyácska

aranylábú szent ülésén üldögél,

aranyvégű szent boton

jobb felőli fél orcája nyugszik.

 

Magasan menő szárnyas Kalmra föltekint, megkérdezi:

"Magasan menő szárnyas Kalm,

minő üzenetes lélek hordta üzenettel érkezel?"

Magasan menő szárnyas Kalm felel neki:

"Arany Kvoresz atyácskám, Arany Kvoresz apácskám!

Halld, az üzenetes lélek hordta üzenetet átadom:

Mint jő létre az élő-haló világ?

Mint jő létre az emberhozó világ?"

 

arany Kvoresz atyácska

nyakát lecsüggesztve várt,

míg egy jeges, havas hal puhára fő.

Majd nyakát fölszegte, szólt:

"Hogyha lányunk mozdulatlan fát talál, s annak tövén

vessző volna: vesszejét tapossa meg,

fő ha volna: füveit tapossa meg.

Egy-méh-béli hét fiú fogan meg így.

Egy-méh-béli hét leány fogan meg így."

Magasan menő szárnyas Kalm

Arany Kvoresz atyácskától elsiet.

Ezüstsarkú hét ajtót hétté nyit.

Soper úrnő, Kami úrnő Föld anyához

visszaszáll.

A vántifalvi lány

Kis vánti lány

A város-sok kocsmát,

Az ajtós kocsmák ajtaját

Csak nyitja-csukja,

Csak csukja-nyitja.

Vedelni való üveget

Vesz ez a lány.

„Éjjel is iszom, nappal is iszom.

Pálinkás jókedvemben,

Vodkázó jókedvemben

Itt is, ott is levő sok férfi símogat.

Bolyhos gúnyám bolyha megkopik.

Egész város férfiai!

A folyó-torki déli tóra vivő

Ülő csónakba üljetek!

Elmenéstek napján

Szíves-nő-szívemet

Éles hegyű éles vad repeszti,

Éles hegyű éles kés szaggatja.

Megjövéstek napján

Szíves-nő-szívem örvendezve örül,

Hasas-nő-hasam örvendezve örül.

Déli tó folyó-torkához menő nénéimmel,

Déli tó folyó-torkához menő bátyáimmal

Vodkázunk egyet,

Pálinkázunk egyet.

Hajsugaras szép-nő-fejemet simogatják.

Formás-nő-formám elfonnyad,

Szép-nő-szépségem elszárad.

 

A Szarvasbika álma

Szarvasbika, szarvasbika ünőjéhez méne:

- Ünőcském, ünőcském, rossz álmot álmodtam.

-         Ugyan micsodás rossz álmot láthattál?

-         Én biz azt álmodtam:

Hóförgeteges napot küldött Ég atyánk,

Szélförgeteges napot küldött Ég atyánk.

Nap keltén szétnézek:

Hát ama keze-véres Mos-himfi jő lopva,

Turultollas, szakállas nyíllal téged megsebez.

Bal oldaladból veres fű sarjadozott,

A rágicsáltad hajtásra hajlottál,

A rágicsáltad vesszőre roskadtál.

 

Bikájához most az ünőcske fönnen szól:

-         Vagyon bizony énnékem hét hófutó bikaborjam,

Vagyon énnékem hét hófutó kis ünőm,

Ugyan micsodás baj érhet éngemet?

Bikácskám, ha itt valakit megölnek,

Te leszel az, de nem én!

 

Eltelt az éj. Ím, reggelre virradott,

Új nap hamvasodott.

Hát az idő csak szelesre változott,

Hát az idő csak havasra változott.

Szarvas apó csordájától távolabb távozott.

Futtában visszanéz!

 

Hát ama keze-véres Mos-himfi amott jő!

Az ünő meg csak áll, friss hajtást rágicsál,

Friss vesszőt rágicsál.

Ahogy keze-véres Mos-himfi odanéz,

Felajzott íjának inára nyilat tesz,

Turultollas, szakállas nyilát most kilövi.

Az ünő bal felén veres fű sarjadzott,

A rágicsálta hajtásra hanyatlott,

A rágicsálta vesszőkön végigdőlt.

Ama hét hófutó kis ünő elfutott,

Ama hét hófutó bikaborjú elfutott.

Szarvas apjukkal szaporán szaladnak.

Fél kezük lendítik, nyíres erdő elmarad,

Fél lábuk lendítik, fenyves erdő elmarad.

 

Keze-véres Mos-himfi sítalpon közeleg.

Fél lába meglendül, nyíres erdő elmarad,

Fél lába meglendül, fenyves erdő elmarad.

Nyír-karikás botját ahová leböki,

Kárásznak kedves kis tó keletkezik,

Csíkhalnak kedves kis tó keletkezik.

 

De lám csak, ahogyan futnak a szarvasok,

Szarvas-apjuk szólítja  hófutó hét fiát,

Hét ünő kisborját:

-         Halljátok, éjjel álmot álmodtam,

Anyátok halálát láttam álmomban.

Nem hitte nékem, mikor azt elmondtam.

„Van ám hét hófutó bikaborjam – felelte -,

van ám hét hófutó kis ünőm – felelte –

mi bajom eshetne?”

no lám, ha csakugyan hófutók volnátok,

fussatok, énnékem már nincs elég erőm.

Fiai, ünői most elvágtatnak.

Szarvas apjuk lemarad, ereje elhagyta.

Hosszan futottak? Röviden futottak?

Hát ahogy vágtatnak,

Apjuknak hátrahajló fél füle hogy fülelget,

Hát a nyáron száradott száraz gally megroppan:

Keze-véres Mos-himfi nyomukba érkezett.

Szarvas apó mostan már maga kerül előre!

Fiaihoz, ünőihez futtában visszaszól:

-         Anyátok hiába dicsekedett véletek!

Íme, most mégis mindünket megölnek:

Keze-véres Mos-himfi bennünket utolér!

 

Szarvas apó ezután Ég atyjához küld fohászt:

-         Öregapám, Felső Ég! Ősapám, Felső Ég!

Ha égen tündöklő szent állatnak rendeltél,

Most megmenekülök:

Világ végén szent tenger tündöklik, engedd meg,

Partjára hadd menjek!

 

Arrafelé futottak.

Felső Ég atyjuk, ím, olyan havat hullajtott:

Kidőlt fák közibe hó-fal magasodott.

Azon ők áttörnek! Fejükre hó nem omlik,

Ajtó marad utánuk.

Fél lábbal lendülnek, nyíres erdő elmarad,

Fél lábbal lendülnek, fenyves erdő elmarad.

Még nem delelt a nap,

Világ végén tündöklő szent tengerhez jutottak,

Tenger sima tükréhez, ímé, lefutottak.

Nincs rajta hópehely semmi, csak tiszta jég.

Hová kedvük tartotta, arrafelé fordultak.

Ama félelmetes, keze-véres Mos-himfi

Világ végén tündöklő szent tenger partjához

Ugyancsak eljutott.

De a szarvasnyomokat hóval fútta be a szél!

Ezért végül visszatért.

Hosszan jött, vagy röviden jött? Ki tudja!

A minap elejtett ünőhöz érkezett.

Nézi: a hatkezű, hatlábú szarvasanya

Harminc folyó partán,

Harminc folyó völgyén nyúlik el, oly hatalmas.

Két lábát most levágja,

Azután Felső Ég atyjához felkiált:

-         Hadd legyék a szarvas ezután négykezű, négylábú!

Hisz ezt is csak úgy győztem le, hogy embernél több vagyok!

De jön majd nemsoká élő-haló világ,

Ember-hozó világ;

Hogy tudna ily szarvast halandó legyőzni?

Ha ekkora nagy marad, amilyennek alkottad,

Minden embert megöl!

 

S ama lába-levágott négylábú szarvas vad

Most fölcsillant az égen.

S az üldöző Mos-himfi sítalpának nyoma

Most fölcsillant az égen.

 

Bede Anna fordítása

 

A Szarvasbika álma

Szarvasbika, szarvasbika ünőjéhez méne:

- Ünőcském, ünőcském, rossz álmot álmodtam.

-         Ugyan micsodás rossz álmot láthattál?

-         Én biz azt álmodtam:

Hóförgeteges napot küldött Ég atyánk,

Szélförgeteges napot küldött Ég atyánk.

Nap keltén szétnézek:

Hát ama keze-véres Mos-himfi jő lopva,

Turultollas, szakállas nyíllal téged megsebez.

Bal oldaladból veres fű sarjadozott,

A rágicsáltad hajtásra hajlottál,

A rágicsáltad vesszőre roskadtál.

 

Bikájához most az ünőcske fönnen szól:

-         Vagyon bizony énnékem hét hófutó bikaborjam,

Vagyon énnékem hét hófutó kis ünőm,

Ugyan micsodás baj érhet éngemet?

Bikácskám, ha itt valakit megölnek,

Te leszel az, de nem én!

 

Eltelt az éj. Ím, reggelre virradott,

Új nap hamvasodott.

Hát az idő csak szelesre változott,

Hát az idő csak havasra változott.

Szarvas apó csordájától távolabb távozott.

Futtában visszanéz!

 

Hát ama keze-véres Mos-himfi amott jő!

Az ünő meg csak áll, friss hajtást rágicsál,

Friss vesszőt rágicsál.

Ahogy keze-véres Mos-himfi odanéz,

Felajzott íjának inára nyilat tesz,

Turultollas, szakállas nyilát most kilövi.

Az ünő bal felén veres fű sarjadzott,

A rágicsálta hajtásra hanyatlott,

A rágicsálta vesszőkön végigdőlt.

Ama hét hófutó kis ünő elfutott,

Ama hét hófutó bikaborjú elfutott.

Szarvas apjukkal szaporán szaladnak.

Fél kezük lendítik, nyíres erdő elmarad,

Fél lábuk lendítik, fenyves erdő elmarad.

 

Keze-véres Mos-himfi sítalpon közeleg.

Fél lába meglendül, nyíres erdő elmarad,

Fél lába meglendül, fenyves erdő elmarad.

Nyír-karikás botját ahová leböki,

Kárásznak kedves kis tó keletkezik,

Csíkhalnak kedves kis tó keletkezik.

 

De lám csak, ahogyan futnak a szarvasok,

Szarvas-apjuk szólítja  hófutó hét fiát,

Hét ünő kisborját:

-         Halljátok, éjjel álmot álmodtam,

Anyátok halálát láttam álmomban.

Nem hitte nékem, mikor azt elmondtam.

„Van ám hét hófutó bikaborjam – felelte -,

van ám hét hófutó kis ünőm – felelte –

mi bajom eshetne?”

no lám, ha csakugyan hófutók volnátok,

fussatok, énnékem már nincs elég erőm.

Fiai, ünői most elvágtatnak.

Szarvas apjuk lemarad, ereje elhagyta.

Hosszan futottak? Röviden futottak?

Hát ahogy vágtatnak,

Apjuknak hátrahajló fél füle hogy fülelget,

Hát a nyáron száradott száraz gally megroppan:

Keze-véres Mos-himfi nyomukba érkezett.

Szarvas apó mostan már maga kerül előre!

Fiaihoz, ünőihez futtában visszaszól:

-         Anyátok hiába dicsekedett véletek!

Íme, most mégis mindünket megölnek:

Keze-véres Mos-himfi bennünket utolér!

 

Szarvas apó ezután Ég atyjához küld fohászt:

-         Öregapám, Felső Ég! Ősapám, Felső Ég!

Ha égen tündöklő szent állatnak rendeltél,

Most megmenekülök:

Világ végén szent tenger tündöklik, engedd meg,

Partjára hadd menjek!

 

Arrafelé futottak.

Felső Ég atyjuk, ím, olyan havat hullajtott:

Kidőlt fák közibe hó-fal magasodott.

Azon ők áttörnek! Fejükre hó nem omlik,

Ajtó marad utánuk.

Fél lábbal lendülnek, nyíres erdő elmarad,

Fél lábbal lendülnek, fenyves erdő elmarad.

Még nem delelt a nap,

Világ végén tündöklő szent tengerhez jutottak,

Tenger sima tükréhez, ímé, lefutottak.

Nincs rajta hópehely semmi, csak tiszta jég.

Hová kedvük tartotta, arrafelé fordultak.

Ama félelmetes, keze-véres Mos-himfi

Világ végén tündöklő szent tenger partjához

Ugyancsak eljutott.

De a szarvasnyomokat hóval fútta be a szél!

Ezért végül visszatért.

Hosszan jött, vagy röviden jött? Ki tudja!

A minap elejtett ünőhöz érkezett.

Nézi: a hatkezű, hatlábú szarvasanya

Harminc folyó partán,

Harminc folyó völgyén nyúlik el, oly hatalmas.

Két lábát most levágja,

Azután Felső Ég atyjához felkiált:

-         Hadd legyék a szarvas ezután négykezű, négylábú!

Hisz ezt is csak úgy győztem le, hogy embernél több vagyok!

De jön majd nemsoká élő-haló világ,

Ember-hozó világ;

Hogy tudna ily szarvast halandó legyőzni?

Ha ekkora nagy marad, amilyennek alkottad,

Minden embert megöl!

 

S ama lába-levágott négylábú szarvas vad

Most fölcsillant az égen.

S az üldöző Mos-himfi sítalpának nyoma

Most fölcsillant az égen.

 

Bede Anna fordítása

 

v

A pártában maradt lány

Öreg Iván lánya!

Tíz házat számláló házas faluban

Növekvő kezem növekedett,

Növekvő lábam növekedett.

Tíz férfit számláló vőfélycsapatot

Be nagyon várom,

Húsz férfit számláló vőfélycsapatot

Be nagyon várom.

Hasztalan hervadó háncs-szőrű húsom

Hasztalan hervad,

Hasztalan fonnyadó szurok-szőrű húsom

Hasztalan fonnyad.

Ugyan mit ér az ilyen hajfonatos nő?

Olyan, mint a száraz zelnice-meggyfa!

Ráncos kezű asszony, aszott kezű asszony korához

Kezdek már közeledni.

Tíz férfit számláló férfias vőfélycsapat nélkül

Poros föld ölébe, kormos föld ölébe

Rejtenek el most már.

 

Képes Géza fordítása

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

A keresztelés éneke

Sok tájú föld táján,

Hallom én, férfi:

Négyszögletű szögletes keresztet

Kezdtek el dicsérni.

Sok tájú föld táján,

Hol, hol nem, ki tudja?

Négyszögletű szögletes keresztet

Aggatnak nyakukba.

Férfi-apám ácsolta

Egyszobás, gerendás házban

Üldögélek – hát hirtelen zaj támad:

Hatalmas hangú hangos mennydörgés

Rázza a házat.

Hagyom a házat, futok kifelé,

Neki a téres falu terének,

Megállok, amint oda kiérek.

Felséges Numi-Tórem atyámhoz

Az égre felnézek,

Fekete-ribiszke-fényes két szemem

Hiába forgatom, meresztgetem:

Egy koncér-hal-szemnyi felhő nem nagy,

Nem látok annyit se fenn.

Alvégi folyó végébe, odanézek:

Hát jeles hajó jelentkezik onnan,

Orra mint tyúk csőre,

Vasbelű puska robog belőle,

Vasbelű ágyú durrog belőle.

Fekete-Föld anyánk csak úgy reng belé.

Én meg rohanok megint befelé

Fekete vasú nyilas tegzemet

Tíz ujjú ujjas kezembe kapom,

Felkerekedett had élére

Állok én, férfi,

Alvégi folyó végébe

Velem tart, ki férfi.

Vashegyű nyilak mint a jégverés

Kopognak a hajóra:

Hát látom, hogy megfordul lassan

A jeles hajó orra.

 

Rozzant házikóm hogy leromlott,

Vásott vén viskóm hogy leomlott,

Kétszobás házat, gerendásat, tágat

Rakok én, férfi.

Kétszobás, gerendás házam nyílásán

Kémlelek én ki.

Nagyhirtelen – honnan, honnan nem?-

Hatalmas hangú hangos dörgés támad,

Orosz vászonból varrt egy-szál ingben

Megint kifutok, hagyom a házat.

Hát egy sereg vasbelű ágyút

Durrogtatnak ottan,

Hát egy sereg vasbelű puska

Tüzes torka pukkan.

Erőtlenül esem a földre,

Megfog két vágott farú kozák,

Úgy visznek onnan mint egy nyáron-kelt,

Még pihe-szárnyú kis makk-rucát.

Leraknak egy helyt – hol vagyok: nézem:

Hát a kurafi püspököt magát

Hozzák, ím, elébem.

Mit jó apámra sohase raktak,

Énrám, férfira, láb-béklyót raknak.

Kasfarba dobnak mint egy kutyát,

Így visznek vágtatva hét falun át.

Sokáig vittek vagy nem sokáig,

Én nem is sejtem.

Apámról maradott hét erszény egyikét

Ruhámba rejtem.

Hajnalcsillag-fényes Tobolszkba

Visznek engem, férfit,

De ott egy tetves, rothadt odúba,

Amilyent apám se látott soha,

Dobnak engem, férfit.

Telő holdbeli kerek héten át

Táplálom a nyüzsgő tetvek hadát.

Apámról maradott egyetlen erszényem

Kiürül lassan.

Hát selyemgombos hatalmas úr jön be,

No mi lesz mostan?

Mint nyelve-oldott nyelves madárka,

Dalolgat nekem, férfinak.

Kincsem elfogyott, nem adnak ételt,

Testemen hízik a tetű-had.

A hatalmas úr beszél hozzám,

Hallgatom én, férfi,

Kezd ennivalót, pénzt meg ruhát,

Mindent ígérni.

Hozzák a kabátot, selyemgombok rajta,

Akkorák mint egy-egy cipó,

Színarany keresztet akaszt a nyakamba,

Fénye mint a napfény vakító.

Elenged most már a fényes férfi,

Indulok innét haza –

Mit apám áldozott Felső-Ég-Atyámnak:

Csikó-zsírral tele bőséges tálat

Nem áldozok már többé soha.

 

A kondai vogul (mansi) fejedelem pravoszláv hitre térítésének története a XVIII. század elején csendült fel először a meggyötört és megalázott nemzetségfő ajkán, de százötven évvel később is énekelték még a vogulok.

 

 

v

Vágyakozás

Pérsinafalvi-nő-szülte leány,

Formás-lány-formácskád

Bárcsak bírhatnám,

Szép-nő-szépségedet

Bár hazavihetném!

E Lozva-fő falvi kis úrfi

Jávorbőrös térde csücskére,

Nyusztbőrös térde csücskére

Bár ráültethetnélek!

Kormányos ladikom kormányos helyére

Bár odaültethetnélek!

Jegenyefenyőből csörgős evezőt

Csinálhatnék bár néked,

Jegenyefenyőből ácsolt házamba

Bárcsak bevihetnélek.

Jegenyefenyőből ácsolt ajtómat

Bárcsak te nyithatnád meg,

Tíz ujjal ujjas kezecskéiddel

Bárcsak te nyitnád meg!

Zelnicelevéllel leveles bölcsőbe

Bár összefektetnének minket,

Egy vánkossal, egy ágybőrrel

Bár együvé rendeznének minket,

A te Pérsina-falusi anyácskád,

Az én Cserjés-falvi anyácskám

Bár összeboronálna minket!

Vágyakozás

Pérsinafalvi-nő-szülte leány,

Formás-lány-formácskád

Bárcsak bírhatnám,

Szép-nő-szépségedet

Bár hazavihetném!

E Lozva-fő falvi kis úrfi

Jávorbőrös térde csücskére,

Nyusztbőrös térde csücskére

Bár ráültethetnélek!

Kormányos ladikom kormányos helyére

Bár odaültethetnélek!

Jegenyefenyőből csörgős evezőt

Csinálhatnék bár néked,

Jegenyefenyőből ácsolt házamba

Bárcsak bevihetnélek.

Jegenyefenyőből ácsolt ajtómat

Bárcsak te nyithatnád meg,

Tíz ujjal ujjas kezecskéiddel

Bárcsak te nyitnád meg!

Zelnicelevéllel leveles bölcsőbe

Bár összefektetnének minket,

Egy vánkossal, egy ágybőrrel

Bár együvé rendeznének minket,

A te Pérsina-falusi anyácskád,

Az én Cserjés-falvi anyácskám

Bár összeboronálna minket!

Vágyakozás

Pérsinafalvi-nő-szülte leány,

Formás-lány-formácskád

Bárcsak bírhatnám,

Szép-nő-szépségedet

Bár hazavihetném!

E Lozva-fő falvi kis úrfi

Jávorbőrös térde csücskére,

Nyusztbőrös térde csücskére

Bár ráültethetnélek!

Kormányos ladikom kormányos helyére

Bár odaültethetnélek!

Jegenyefenyőből csörgős evezőt

Csinálhatnék bár néked,

Jegenyefenyőből ácsolt házamba

Bárcsak bevihetnélek.

Jegenyefenyőből ácsolt ajtómat

Bárcsak te nyithatnád meg,

Tíz ujjal ujjas kezecskéiddel

Bárcsak te nyitnád meg!

Zelnicelevéllel leveles bölcsőbe

Bár összefektetnének minket,

Egy vánkossal, egy ágybőrrel

Bár együvé rendeznének minket,

A te Pérsina-falusi anyácskád,

Az én Cserjés-falvi anyácskám

Bár összeboronálna minket!

Vágyakozás

Pérsinafalvi-nő-szülte leány,

Formás-lány-formácskád

Bárcsak bírhatnám,

Szép-nő-szépségedet

Bár hazavihetném!

E Lozva-fő falvi kis úrfi

Jávorbőrös térde csücskére,

Nyusztbőrös térde csücskére

Bár ráültethetnélek!

Kormányos ladikom kormányos helyére

Bár odaültethetnélek!

Jegenyefenyőből csörgős evezőt

Csinálhatnék bár néked,

Jegenyefenyőből ácsolt házamba

Bárcsak bevihetnélek.

Jegenyefenyőből ácsolt ajtómat

Bárcsak te nyithatnád meg,

Tíz ujjal ujjas kezecskéiddel

Bárcsak te nyitnád meg!

Zelnicelevéllel leveles bölcsőbe

Bár összefektetnének minket,

Egy vánkossal, egy ágybőrrel

Bár együvé rendeznének minket,

A te Pérsina-falusi anyácskád,

Az én Cserjés-falvi anyácskám

Bár összeboronálna minket!

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Vadászének

Csendesen magamban dalolgatok,

Csendesen magamban dúdolgatok.

Vörösvadra vadászó kedvemben,

Jávorszarvasra vadászó kedvemben.

Vörösvadban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Jávorszarvasban bővölködő vadon erdőmből lépdelek.

Est-idei makacs erőmet

Vadon erdőmben koptatom,

Hajnaltájt támadt konok erőmet

Zsákmány-rejtő rengeteg erdőmben pusztítom.

Az őszi jó nap ha elközelg,

Orrtőkés csónakot vések,

Az őszi jó nap ha elközelg,

Fenyőárbocos csónakot vések.

 

Képes Géza fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Tur nagyapám éneke

Nyeles-nyíl-röptű nap

Röpte alatt

Éneket gondoltam, regét gondoltam,

Tízbordás boltos mellkasom

Nem rejthette, erőt vett rajtam.

Míg a Fehér-bukókacsa-vízhez

Vízért indulék,

Szám és nyelvem közén

Zümmögött, zengedezett az ének.

Kellőn kinyitom szememet s lám:

Lent futkosó kicsi leány

Fülönfüggős drága fülén

Énekem helyet talál,

Lent futkosó kicsi legény

Fülönfüggős drága fülén

Kis regém helyet talál.

Jávor-öregünk s három fia

Csiszolta csontnyíl gyanánt

Csillagtükröző sík jég sikosán éjjel

Kis énekem, kis regém drága vége

Elsiklottál, de hová?

Madár-röptető déltáj szegélye –

Onnan jő selyem hím madár gyanánt,

Hegyfok-magasú fa tetejébe

Illő a röpte, éneklése,

Fejszenyél-sudár faroktollat,

Őrlőnyél-fényes faroktollat

Teremtett égi hét kör iránt

Lengetve kitárt

Kis énekem, kis regém drága vége –

Teremtett égi hét kör iránt

Éneklésem cseng-bong,

Regölésem cseng-bong.

 

Süveges fejű sok fiú,

Sok üléssel járó munkájához a késnek

Amikor tértek,

Fölös forgácsot, háló hántást

Faragva, hántva,

Madár-röptető délről idetalált,

Fekete ernyőjű süveg gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

Kis nők, ti kendő-kötők,

Lyuggatott díszek sok üléssel járó szabáshoz

Amikor tértek,

Nemez-mintájú százféle díszek varrásához

Amikor tértek,

Madár-röptető délről idetalált,

Hárász-rojtú szépséges kendő gyanánt

Százhajú drága fejetekbe

Kis énekem, kis regém drága végét

Vegyétek végképp.

 

Hosszú ideig éltem én,

Rövid ideig éltem én,

Százhajú drága fejem

Verejtékezte párna-helyen

Fekszem, íme, én.

Fekszem hosszú ideig,

Fekszem rövid ideig,

Íme, szakadozó sárga selymem:

Ez az én férfi lelkem.

Százhajú drága fejem

Kérges föld kettős közibe

Temetve el.

Apám sok-sok fia,

Nagybátyám sok-sok fia

Kérges föld kettős közibe

Helyezte el.

Élnek hosszú ideig,

Élnek rövid ideig,

Szent hetem is letelik.

Jönnek a sírhoz akkorra

Sokan halotti torra,

Hasadéktalan koporsónak

Vagyok én kopogtatója.

Gonoszkodó asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék, lám, kapaszkodik.”

Jóravaló asszony mondja rám:

„Jó apához jó ivadék nem kapaszkodik,

de öthúrú húros fáját

hasadéktalan koporsójába

miért nem zárták, miért?

Hasadéktalan födele-fáját

Bökdösi, íme, ezért!”

Öthúrú húros fámat

Hasadéktalan koporsómba

Helyezték már velem el,

Hát én, férfi, eleven

Felkönyöklök ott.

 

Nagy László fordítása

Ráolvasás

 

Kórság ha kerít, védelek

Kórszellem bunda-szárnyával,

Nyavalya nyomorít, védelek

Nyavalyák bunda-szárnyával.

Ujjas bundám ujjában,

Szárnyas bundám szárnyában

Nem lelsz boka-nyekkentő gödröt,

Nem lelsz kéz-ficamító dombot.

Kórság ideje ha kerít,

Szárnyas bundám szárnyával

Kórságtól megvédelek,

Nyavalyától védelek titeket.

 

Tandori Dezső fordítása

Ráolvasás

 

Kórság ha kerít, védelek

Kórszellem bunda-szárnyával,

Nyavalya nyomorít, védelek

Nyavalyák bunda-szárnyával.

Ujjas bundám ujjában,

Szárnyas bundám szárnyában

Nem lelsz boka-nyekkentő gödröt,

Nem lelsz kéz-ficamító dombot.

Kórság ideje ha kerít,

Szárnyas bundám szárnyával

Kórságtól megvédelek,

Nyavalyától védelek titeket.

 

Tandori Dezső fordítása

Ráolvasás

 

Kórság ha kerít, védelek

Kórszellem bunda-szárnyával,

Nyavalya nyomorít, védelek

Nyavalyák bunda-szárnyával.

Ujjas bundám ujjában,

Szárnyas bundám szárnyában

Nem lelsz boka-nyekkentő gödröt,

Nem lelsz kéz-ficamító dombot.

Kórság ideje ha kerít,

Szárnyas bundám szárnyával

Kórságtól megvédelek,

Nyavalyától védelek titeket.

 

Tandori Dezső fordítása

Ráolvasás

 

Kórság ha kerít, védelek

Kórszellem bunda-szárnyával,

Nyavalya nyomorít, védelek

Nyavalyák bunda-szárnyával.

Ujjas bundám ujjában,

Szárnyas bundám szárnyában

Nem lelsz boka-nyekkentő gödröt,

Nem lelsz kéz-ficamító dombot.

Kórság ideje ha kerít,

Szárnyas bundám szárnyával

Kórságtól megvédelek,

Nyavalyától védelek titeket.

 

Tandori Dezső fordítása